2019. július 19., péntek 07:41

Határtalanul program 2019

 

 Hatartalanul logo 2019

A Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek elnevezésű Királyok és fejedelmek útján, a Tordai-hasadékkal című pályázati projektünket az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2157900 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesítette. kodalyerdely 1140x641
2019. 05.20-23. között 36 diák és 4 pedagógus utazott Erdélybe, hogy felkeresse és megismerje történelmünk híres helyszíneit, melyek valamilyen módon jelentős szerepet játszottak uralkodóink életében, vagy a hozzájuk fűződő legendák, mondák kapcsán fontosak közös múltunk megőrzésében.

Kedves Anya és Apa!

Amikor elengedtetek Erdélybe, megígértem, hogy minden nap írok nektek. Jó gyermek módjára küldöm is a napi beszámolót!

Az 1. napi programunk Nagyváradon kezdődött. Sétáltunk a belvárosban: Bémer tér, Szent László tér, régi magyar nemesi paloták, Fekete Sas Palota, Városháza. Meglátogattuk a római katolikus székesegyházat, amely előtt áll az alapító, Szent László királyunk szobra. Ábrándoztunk a Körös-parton, hol egykor Ady is ezt tette, végig mentünk a 253 m hosszú barokk stílusú Kanonok-soron, amely ihletet adott nagy költőnknek az Egy kis séta című vihart kavaró cikkének megírására. Felfedeztünk és fényképeztünk sok féle Ady-szobrot. Utunkat a Királyhágón át folytattuk. Körösfő az asszonyok varrottasairól, illetve férfiak által készített fafaragásairól híres kalotaszegi település. Népművészetét az út menti kirakodóvásárban is megtekinthetjük. A népművészeti ajándéktárgyak mellett a XXi. sz.-i tárgyak is helyet kaptak. Serény vásárlásba kezdett a kis csapat. Vacsoraidőre értünk első szálláshelyünkre, Torockóra.

2. nap

Az erős esőzés ellenére Kolozsvárra utaztunk. A Szent Mihály templom előtt a Mátyás király és vitézei szoborkompozíciót láttuk. A mondáinkból „igazságos uralkodó”-nak kikiáltott Mátyás szülőháza mellett egy nagy erdélyi fejedelem, Bocskai István szülőházát is láttuk, felelevenítettük a két nagyság életét, kolozsvári kötődését. Következő látogatási pontunk egy igazi sóbányászati múzeum, a Tordai sóbánya volt. A föld alatti sétánk során kiáltottunk visszhangot, sétáltunk a bánya mélyén lévő Fekete-tó fölötti hídon, tettünk egy kört a pihenőtér Óriás kerekén.A Tordai-hasadéknál Szent László királyhoz és Szög nevű lovához kötődő mondákat keltettük életre, miközben a lovagkirály életét és cselekedeteit is megismertük. Rácsodálkoztunk a Tordai-hasadék különleges növényvilágára, miközben a patak mentén a völgyben tettünk egy nagyobb sétát. A szálláshelyre érve lenyűgöző természeti jelenséget, kettős szivárványt láttunk, mely az egész Székely-kő hegyet átölelte.

3. nap

Torockón, a Néprajzi Múzeumban kezdtük a napot. Az építészeti és népviseleti különlegességekre az érdekes történetek megismerésével fogunk emlékezni. Nagyenyeden, a Bethlen Gábor fejedelem által alapított református kollégiumba látogattunk. Az óraközi szünetben tett udvari sétánk során megtapasztaltuk, hogy az itt tanuló 3- 18 éves diákok mennyire figyelnek a tudatos, szép, igényes magyar beszédre. 
Gyulafehérváron a 13. században épült érseki székesegyházba látogattunk, ahol a Hunyadiak, Izabella királyné és János Zsigmond keleti magyar király, később Erdély első fejedelme gazdagon díszített kőszarkofágjait koszorúztuk meg. A nap utolsó programjaként a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által nevelt diákokkal közös estet szervezünk, amely során személyesen átadtuk az általunk vitt ajándékokat.
A 3. napi szállásunk Csernakeresztúton volt.

4. nap

Reggeli után Vajdahunyadra utazunk, ahol a „Várak királyát”, a Hunyadi-Bethlen várkastélyt látogattuk meg. A Hunyadi család vajdahunyadi várkastélya a 19. században már a magyar nemzet építészeti ereklyéjévé vált. Az 1896-os millenniumi ünnepségek, a honfoglalás emlékére készítették el mását, a Vajdahunyad várát Budapesten.

„Tizenkét kőmives összetanakodék,

Magos Déva várát hogy fölépittenék.

Hogy fölépittenék fél véka ezüstér,
Fél véka ezüstér, fél véka aranyér.”

A Dévát uraló várhegy vulkanikus oromzatán látható a legendával átitatott emblematikus Déva várának romja. A már messziről látható szabályos kúp alakú hegyen, a Maros partján, stratégiai helyen épült erődítmény falai közül káprázatos kilátás nyílik a városra, a tájra. A várhoz libegővel lehetett feljutni. Fönt, a sétányról letérést „viperaveszély” táblák nem javasolták. 
Marosillyében – Bethlen Gábor szülőháza következett. A hatalmas parkkal körül ölelt ház előkertjében ott állt a Bethlen szobor.
Utunkat a hazafelé meglátogatott Aradon folytattuk. Gyulán átlépve a határt, vártuk a hazaérkezést!